Szombat délelőtt az utolsó technikai edzés (sajnos), de a keserűség enyhítésére ez most kicsit hoszabb volt, mint az eddigi esti technikai edzések.
Erre az edzésre Elsner Sensei elég sok anyagot tartogatott a számunkra, de mivel a hét eddigi edzésein az alapokat elég alaposan elmagyarázta, és szépen meg is értettük, mindenki jól tudta követni a látottakat, hallottakat és egész jó tempoban tudtunk is haladni. Az igazi gyakorlás pedig úgyis az évközi edzéseken fog zajlani.
Szóval az edzés anyaga:
- bemelegítés aikido technikákkal; ryotedori kokyuho, gyakuhanmi kotegaeshi és még pár technika.
- ukemik gyakorlása csoportos gyakorlatokkal; hanmi-handachi kokyunage-k, két variáció gyakuból aztán egy-egy variáció ryotedoriból és ryokatadoriból.
itt gyakoroltuk kicsit a shihonaget is, aminél Elsner Sensei kiemelte a támadás egyik fontos aspektusát, miszerint a támadónak, ha fogással támad, úgy kell megfognia a védő kezét, hogy az a gyakorlat közben ne tudjon elfordulni, mozogni a markában, illetve törekednie kell arra hogy a fogás maga ne lazuljon, illetve a tegatanat folyamatosan meg tudja tartani. Ha ezekre nem figyel oda, akkor a védő könnyedén ki tudja venni a kezét és fejre vissza tud támadni vele.
A technikákkal történő bemelegítést követte a tervezett, eddig elmaradt gyakorlatokkal, technikákkal való ismerkedés.
Tehát rávezetésként ismét gyakoroltuk az előző napról az ushiro ryotedori kokyunage dobásokat. Ezt követően egy aihanmi támadásból történő kokyunage dobást gyakoroltunk soto irimi lépéssel, ami igazából az ushiro katatedori kubishime támadásból történő technikakivitelezéseknél alkalmazandó fogott kéz karmunkáját hívatott felvezetni. De még mielőtt a kubishime támadásból gyakoroltunk volna technikákat még egy rávezető gyakorlat volt ami összességében egy ushiro ryotedori kokyunage változata volt, de az előző aihanmi támadásra épülő rövidebb változatban. Ezt még két további rávezető gyakorlat követett, ami a végső technikák további fontos elemeit külön gyakoroltatta velünk. Az egyik feladat abból állt, hogy a támadó hátulról felkarnál átkarolta a védőt és próbálta megemelni. Természetesen ennél a gyakorlatnál a védő próbálta ezt megakadályozni, olymódon, hogy semmi egyebet nem csinált, csak lefele koncentrálva, fejet kissé előrehajtva stabilan próbált megállni. Ennek a folytatása volt az, amikor a támadó átkarolását az ushiro katatedori technikáknál ismert karmunkával meglazítva, egy előrelépést és a támadó karjára történő ráfogást követően egy újabb kokyunage dobás alakult ki. Ennyi rávezetés után már következehetett is a fojtás. Itt Elsner Sensei elmagyarázta a támadás kivitelezését, illetve azt, hogy mikre kell ügyelnie a védőnek, miközben fojtásos támadást akarnak rajta végrehajtani. Ebből a legfontosabb, hogy a védőnek nem szabad felemelnie a fejét, mert akkor a fojtás igencsak hatásosan kivitelezhető. Tehát le kell szegni a fejet és rá kell fogni a szabad kézzel a támadó fojtó kezére, hogy a fojtás kivitelezését megnehezítsük, illetve az erősségét enyhíteni tudjuk. A testartás pedig olyan kell legyen, mint a fenti hátulról átkarolós emelgetős feladatnál.
Innentől kezdve, hogy végre eljutottunk a fojtásig mindkét kézre (fogó és fojtó kézre) gyakoroltunk technikákat. A fogó kéznél az aihanmi támadásból fentebb megismert módon lehetett technikákat kialakítani, a fojtó kézre pedig az átkarolásból szabadulásra épülő módon lehetett a technikákig eljutni. A gyakorolt technikák a következők voltak: kokyuho, shihonage fojtó kézre, majd a fogó kézre is, sankyo a fogó kézre, aztán kotegaeshi a fojtó kézre. De szinte minden technika könnyedén kialakítható a fenti rávezető gyakorlatok pontos elsajátítása után.
A fojtásos technikákat nagyjából ezekkel a gyakorlatokkal le is zártuk, és következett az utolsó támadási forma, amit még nem gyakoroltunk az edzőtáborban, a katadori menuchi támadás. Ennél a támadásnál is Elsner Sensei elmagyarázta a támadás momentumait és a védő viselkedésének részleteit. Milyen irányokba lehet ebből a támadásból technikákat kialakítani. Mivel ez is egy amolyan kétkezes támadás, itt is lehetőség van a támadó mindkét kezével dolgozni. Erre láttunk is példákat. A technikák, amiket itt gyakoroltunk: a jól ismert kokyunage, itt most uchi tenkan lépéssel, majs shihonage a menuchit vágó kézre, lefele történő elvezetéssel. Ezt ikkyo követte szintén a vágó kézre, de itt a védő emeli a karját nem pedig lefele mosgatja, mint az előző technikánál. Ezt egy elég érdekes technika követett igazából nem tudom a nevét, de amolyan jujigarami szerű dobás úgy, hogy a támadó vágó karját ikkyo vágásnak megfelelő mozdulattal a vállat fogó karral keresztezve lezártuk a testünkhöz és ebben a karokat rőgzített pozícióban a támadót ellépéssel dobtuk meg. Ezt a dobást egy szintén nagyon érdekes technika követett, amiek a végeredménye úgy nézett ki, mintha a védő a támadót hátizsákként a karjainál fogva felvette volna a hátára. Ennek a leírását nem kísérlem meg, mert félek belekezdeni is a fogalmazásba, mert nem tudom mennyire érthetően tudnám leírni. Azárt majd egy videót megkísérlek erről a technikáról is készíteni, hogy ne maradjatok le erről.
Az edzés hátralévő részében pedig Elsner Sensei mutatott pár önvédelemben is kiválóan alkamazható technikát. Ezeket ateljesség igénye nélkül csak felsorolásként írom le, hogy láthassák a laikusok is, hogy azért akad néhány aikido technika, amiket önvédelemben is igen hatékonyan lehet alkalmazni.
Tehát az önvédelmi technikák: mune dori (szemből mallkas tájéknál ruhafogás) kokyunage, shihonage (ez brutális tud lenni :), kotegaeshi befele lépéssel, és az elmaradhatatlan nikkyo egy megfelelő ráfogást követően.
Hát nayjából ez volt a heti technikai edzések rendszere. Én személy szerint igen sokat tanultam Elsner Senseitől, amiért itt és így is nagy köszönetet szeretnék mondani. Ismét újra felvértezve indulhatok neki a következő edzésszezonnak, hogy az új és régebbi tanítványaimnak átadhassam a héten tanult dolgokat.
Remélem neked is sikerült pár hasznos infót továbbítanom és remélem a készülőben lévő videók még élvezhetőbbé teszik majd a leírásaimat is.
Ha szeretnél a videók felkerüléséről is első körben értesülni, akkor iratkozz fel az értesítőre (jobb oldalt felül), vagy akár Twitteren is követhetsz.