A második nap már délelőtt is volt edzés. Ez egy eszközös edzésből, egy alapos bemelegítésből és egy un. pörgős edzésből állt. Sajnos a munkahelyi elfoglaltságom miatt erről le kellett mondanom. Egyrészt ezért, másrészt pedig azért, mert a délelőtti edzések inkább amolyan állóképesség növelő edzések inkább a továbbiakban is a délutáni elemzősebb, technikai edzésen tanultakról, kisebb megvilágosodásaimról fogok tudósítani.
Szóval a második edzés az első edzésen gyakorolt kokyunage elvekre építkezett. Vagyis arra, hogy hogyan kell úgy belépni, hogy mindkét irányba egyformán kivitelezhető legyen pl. a kokyunage dobás.
Az első nap csak aihanmiból gyakoroltuk direktben és tenkan indulással is, illetve mindkét irányban dobva a támadót. Erről az előző bejegyzésnél láthatod majd a videót. Ezen az edzésen folytatásként gyakuhanmi katatedori támadásból is ugyanúgy gyakoroltuk mindkét irányba a támadó dobását és a tenkanos indulással szintén itt is kiegészült a technika. Itt is külön felhívta Elsner Sensei a figyelmet a helyes belépésre, arra, hogy a dobásnál stabilan, alapállás korrekciók nélkül kell megállni, illetve arra, hogy teljesen mindegy, hogy gyakuhanmi katate dori, vagy aihanmi katate dori támadásból dolgozunk, a technikát ugyanazzal a mozdulattal kell kivitelezni.
Ezek után miután a dobásokhoz már nagyjából mindenki megértette a belépés helyes kialakításának fontosságát, illetve elfogadható szinten már meg is valósítottuk továbbléptünk az aikido első tanítására, vagyis az ikkyo technikára. Ezen az edzésen csak az omote váltzatot gyakoroltuk, de ezt is direkt indulással, illetve tenkan kilépéssel az elején. A technika kivitelezésénél itt is a kokyunage dobásoknál begyakorolt belépést kellett alkalmazni, mivel erre a belépésre épül az ikkyo is. De ez a számomra csak a következő technikánál világosodott meg, ami pedig a nikkyo omote változata volt. Mi egy olyan variációt szoktunk gyakorolni, amelynél a támadó kezét átvesszük az ikkyo fejvágást követően egy nikkyo fogásba, majd ebből egy egyenes fejszúrással kibillentjük a támadót és onna fordítjuk a hasára. A megvilágosodásom abban nyilvánult meg, hogy Elsner Sensei megmutatta rajtam is a technikát egyrészt nekem, illetve a gyakorlópartneremnek. Ekkor világosodott meg, hogy ugyanabba a kokyunage dobásnak megfelelő pozícióba kell belépni és onnan megvágva az ikkyot a támadó fog a nikkyo átfogásnak megfelelő pozícióba kerüklni és nem nekem kell mindenféle ki és ellépésekkel korrigálnom, hogy át tudjam venni a kezét a nikkyonak amegfelelő tartásba.
Remélem nem sikerült nagyon bonyolultra a leírás és remélem sikerül a felvett gyakorlatokon is majd szemléltetnem ezeket a sarkalatos pontokat. Egyenlőre mivel a napom nagy részét lekötik az edzések, a videók megvágásának időigényes mivolta miatt csak kicsit késleltetve fogom tudni publikálni a rövid technikai bemutatókat.
Nagyjából ezek voltak a második edzés számomra sarkalatos pontjai remélem te is találtál bennük hasznos információkat. Ha nem szeretnél lemaradni a további hasonló okosságokról, akkor iratkozz fel az értesítőre a lap tetején jobb oldalon, és akkor elsők között értedsülhetsz a további frissítésekről is.