A negyedik nap. A kánikulai meleg és az esti "kocsmai ütközetek" megviselték egy kicsit a "harcosokat". A lelkesedés azért a fáradtság és a meleg ellenére töretlen. Számomra az eddigi edzések közül ez volt a favorit. Már Fujita Shihan edzőtáboraiban is mindig ezeket gyakoroltuk, de sajnos eddig nem voltam azon a szinten, hogy valóban meg is érthessem az ő tanításait. Most Elsner Sensei tolmácsolásában mintha megvilágosodásként érkezett volna hozzám ez az információ. Annyira szemléletesen és érthetően magyarázta el azokat az elveket, amiket már évekkel ezelőtt Fujita Shihantól is tanulhattunk. De, hogy ezt az általánosítást feloldjam, áttérek a konkrét technikákra, amiket az edzésen gyakoroltunk.
Szóval ez az edzés az uchi tenkan alaplépésnek volt szentelve. Ennél a lépéskombinációnál is nagyon fontos a megfelelő pozíció, ami a támadó alapállásával azonos pozíció felvételét jelenti. Az uchi tenkan lépést gyakuhanmi katatedorival kezdtük. Elsőként csak a belépéseket gyakoroltuk, aztán erre építette fel Elsner Sensei a többi technikát. Az első technika, amit ebből a támadásból és belépésből alakítottunk ki a kokyunage volt. A gyaku hanmi katatedori támadást a yokomenuchi, majd pedig a jodan tsuki támadások követték. Érdekes volt látni, hogy támadástól teljesen függetlenül a védőnek ugyanazt a mozdulatsort kellett csak kiviteleznie és a támadó teljesen analóg módon esett. Az egyszerű belépés után egy újabb tenkan lépéssel építettük tovább a belépést. Egy nagyon fontos dolgot azért még szeretnék kiemelni, amire Elsner Sensei is felhívta a figyelmet, mégpedig azt, hogy a belépésnél, illetve az azt követő vágásnál a támadó fejét végig kontrolálni illetve kibillenteni kell, különben a támadó meg tudja tartani az egyensúlyát és így nem lesz képes a védő megdobni a támadót, de még veszélybe is kerülhet, mert a támadó egy újabb támadással honorálhatja a fejkontrol elmaradását :).
Visszatérve a belépés továbbépítésére, az újabb tenkan lépés hatására a billentést követően egy aihanmi pozíció alakul ki, amelyben a támadó jó esetben egy eléggé kibillentett pozícióba kerül. Ebből a helyzetből a korábbi napokon már begyakorolt uchi irimi lépéskombinációval szinte minden omote variációs technika kialakítható. Ebből adódóan gyakoroltunk is jópár korábbi napokban már megjelenő technikát (katame waza, shihonage és társai :). De az indulás utáni lépést, ha egy soto tenkannal kombináljuk, akkor a technikák ura változata is nagyon könnyen kialakítható. Ezen elvek alapján aztán gyakoroltunk többféle technikát mind yokomenuchi és jodan tsuki támadásokból (iriminage, kotegaeshi, shihonage, stb.). Az edzés vázát nagyjából ezek az alaplépés kombinációk képezték. A videón remélem hamarosan sikerül majd megfelelően szemléltetnem is a fent leírtakat.
A következő edzésekre az ushiro waza kialakítását és a katadori menuchi támadásokból történő technikákat szeretné még Elsner Sensei megtanítani nekünk. Már alig várom, hogy újabb kisebb megvilágosodásban legyen részem.
Remélem sikerült ezzel az írással is valamelyest a te fejlődésedet szolgálnom. Ha tetszett, akkor nyugodtan oszd meg az ismerőseiddel, a kulfoldi barátaidnak pedig ajánlhatod a cikk angol változatát: Training camp, Veszprem, Day 4.
Ha nem szeretnél lemaradni a többi élménybeszámolóról sem, akkor iratkozz fel az értesítőre email-ben, a lap tetején jobb oldalt, ha még nem tetted volna meg.
Aikido edzőtábor - Veszprém, 4. nap
2009.08.01. 19:35 :: Sziszcsi
Szólj hozzá!
Címkék: edzőtábor elvek aikido aikido edzés aikido technika aikido technikák
A bejegyzés trackback címe:
https://aikido.blog.hu/api/trackback/id/tr731281892
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.