Mielőtt azt gondolnátok, hogy meg tudtok majd tanulni egyedül, ezen blog segítségével, személyes segítség nélkül aikidozni, sajnos ki kell ábrándítsalak. Semmilyen körülmények között sem szabad csupán saját szakálatokra, autodidakta módon gyakorolnotok.
Mindenképpen szükséges egy mestert találnotok, akinek a tanításait el tudjátuk fogadni. Itt én csupán a saját tapasztalataimat, illetve jelenlegi tudásomat szeretném megosztani veletek, illetve felhívni arra a figyelmet, hogy nem kell feltétlenül minden ködös magyarázatot elfogadnotok. Sajnos sok olyan önjelölt mester próbálkozik a tanítással, akiknek nincs meg a megfelelő alapismerete az aikido tanításához. Ha esetleg ilyen "mestert" találtok, akkor lehet, hogy az ebben a blogban leírtak segítségével könnyebben észreveszitek és megtalálhatjátok azt az embert, aki valóban jó útmutatásokkal tud segíteni az aikido ösvényén.
Ha esetleg már gyakoroljátok az aikidot, akkor szeretném, ha a hozzászólásokban saját kérdéseiteket is feltennétek, lehet, hogy tudok segíteni a homályos dolgok megvilágításában.
Nem szeretnék azonban mindentudó, tévedhetetlen mesternek tűnni, mert szerencsére vannak Magyarországon sokkal nagyobb tapasztalattal és tudással rendelkező mesterek, akiknek a tanításait mindenképpen szem előtt kell tartani. Én csupán a fent már említett tapasztalataimat (14 év gyakorlás, ebből 8 év oktakás is) szeretném a kezdők és a már régebb óta gyakorlók szolgálatába állítani.
Szóljatok hozzá, ha aikidoval, aikido technikával kapcsolatos kérdéseitek lennének! Tudásom szerint válaszolok rá.
Jótanács?!
2007.09.24. 07:01 :: Sziszcsi
10 komment
Címkék: sport harcművészet aikido o sensei
A bejegyzés trackback címe:
https://aikido.blog.hu/api/trackback/id/tr29174821
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zolley · http://aikidolondon.blogspot.com/ 2007.09.25. 11:19:28
Tetszik az blog temaja, tenyleg eleg nehez jo mestert talalni, foleg ha az embernek mar van elkepzelese arrol, hogy neki mi az, ami tetszik es fekszik.
Egy hozzaallassal kapcsolatos kerdesem lenne, jo lenne elbeszelgetni rola: hogyan legyen az ember egyszerre komoly (pontos technikak, vigyazni a masikra) es laza (mosoly, laza vegrehajtas)? Gondolkodok mar rajta egy ideje, de a tul sok gondolkodas art a lazasagnak :).

Sziszcsi 2007.09.25. 11:53:02
A technikák végrehajtása közben összpontosít az ember arra, hogy pontos legyen és a technika a lehető legjobban sikerüljön. Ha ez sikerült, akkor jóleső érzés tölti el. Én akkor is örülök, ha saját hibáimat tudom észrevenni. A lazaság pedig szerintem nem azt jelenti, hogy szétessen az ember, hanem azt, hogy az edzés maga jó hangulatban, kissé kötetlenebb formában zajlódjék. Természetesen azért a tanítók és az edzéstársak tiszteletének rovására nem mehet.
Másik oldalról egy kis elmélkedés. Jin és Jang, Koncentrálás és Lazaság. Itt is a kettő dolog harmóniájára kell törekedni. Mindegyik megvan egyedül is, de csak együtt lesz egy egész.

Edina 2007.09.26. 12:41:55
Tényleg jó téma. :) A lazaságnak talán (a saját tapasztalatom szerint) az lehet a kulcsa, hogy az ember ne akarja olyan nagyon. Ez lehet furán hangzik, de ha túlságosoan görcsösen akar vki vmit (úgy értem esetleg túlontúl koncentrál), akkor az sztem a mozgásán is meg fog látszódni. Én legalábbis ezt érzem ilyenkor magamon. Azaz lehet először az elme lazasága a lényeg. :) Amiről most hirtelen az "Utolsó Szamuráj" c film villant be, amikor az egyik szamuráj csak annnyit tanácsol a főszereplőnek (miközben gyakorolnak), hogy "No mind". Ha tényleg sikerül gondolat és elvárás nélkül gyakorolni, ha csak egy pillanatra is, akkor sztem az kihat a mozgásra is, mert lehet jobban tud az ember koncentrálni, arra amit csinál.
De nem mindig könnyű elérni ezt az állapotot, mert valóban függ attól is, hogy milyen hatások érik aznap az embert és mennyire tud kikapcsolni, mikor belép a dojo-ba. Magamon azt vettem észre, hogy ez sem könnyű, mert ha oda is figyelek arra amit csinálok, akkor sem mindig sikerül 100%-ban a maradványait eltüntetni a napi behatásoknak. Én ezen (is) dolgozom. :)

~szivárvány~ · www.szivarvany5500.blog.hu 2007.09.28. 22:31:07
Nwem értek hozzá, tetszik:)
wackor 2007.12.06. 11:40:32
üdv ! örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra. most szeretnék elkezdeni aikidozni. jó lenne elkerülni az "önjelölt mestereket", ezért tanácsot kérnék, melyik dojo-ba érdemes kezdenem ?
Sziszcsi 2007.12.06. 14:32:13
Szia Wackor!
Nem tudom, hogy hol, melyik városban keresnél klubot, ahol kezdeni szeretnél. Kicsit hazabeszélésnek fog hatni, de mivel láttam már én is pár mestert és szövetséget, vagyis akad némi összehasonlítási alapom, tiszta szívből az Aikido Alapítvány klubjait tudnám javasolni. Nézd meg a www.aikidoalapitvany.hu oldalon a klubok jegyzékét, és onnan a lakóhelyed szerinti legmegfelelőbbet lenne érdemes kiválasztani. Tudom hogy az alapítványnak nincs kelet Mo.-n klubja, de mivel nem írtad ezért csak így általánosságot tudok mondani. Ha nem találsz a lakóhelyedhez közeli alapítványi klubot, akkor mindenképpen érdemes pár edzést megnézned a lehetséges jelölteknél, akár ki is próbálhatod, aztán ahol igazán jól érezted magad és a tanító is szimpatikusnak tűnt, illetve elfogadhatónak a magyarázatai, akkor érdemes azt választani. Azt is érdemes megkérdezned, hogy milyen szövetségi háttérrel rendelkeznek, mert az "önjelölt mesterek" gyakran szövetség nélküli (szakmai kontroll nélküli) klubokat működtetnek. Ha javasolhatok egy másik akár ide is illő cikket, akkor a következő linken azt is elolvashatod. ( aikido.veszprem.hu/?page=blog&hir_lang=1&hir_akthely=73&hir_rovatid=159&hir_hirid=2763 )
Remélem tudtam segíteni és jó válogatást illetve szerencsés választást kívánok!

KönnyezőHarcos · http://zenderzona.extra.hu 2007.12.13. 16:59:05
Sziasztok!
Én régóta gondolkodom azon, hogy Aikido-t tanuljak. Viszont! Én pár évig karateztam és a térdeim egy kissé.., hogy úgy mondjam tönkre mentek. Az idegek benne már nem az igaziak. Sajnos még nem volt alkalmam sosem ilyen edzést végig nézni, így nem tudom, hogyan zajlik. Érdekelne, hogy ez a sportág, mennyire az erőnlét és mennyire a technikára alapul? A térdeim miatt ugyanis nehezen bírom egy kissé az erőlködést. Viszont lehet, hogy gyerekesnek tűnik de már régóta megtetszett a stílus Seagal miatt. Tudom; nem minden arany, ami ... De gondolom annyira nagy különbség nem lehet a filmes és a való életbeni Aikido között. Vagy igen?
Kissé zavaros lett de remélem érthető azért! :) Köszönöm a választ!

Sziszcsi 2007.12.14. 07:41:10
Szia KönnyezőHarcos!
Elsőként a kérdéseidre válaszolnék. Mint minden harcművészet ez is igényel azért némi állóképességet, ha úgy tetszik erőnlétet. De a jó hír az, hogy ezt az edzések által is meg lehet szerezni, csupán eleinte kicsit fárasztóbbak az edzések, míg hozzá nem szoik az ember szervezete. Mivel az aikido inkább a támadás energiáját használja, a testi erő nem számít annyira, mint mondjuk a bírkózásban, de azért nem árt, ha pár kilót azért az ember fel tud emelni :-). A technikai tudás eleinte még nem igazán van jelen, ezért a kezdők még inkább erővel dolgoznak. Amint kezdenek egy kicsit letisztulni a technikák és kezdi megérteni az ember az aikido működését, úgy válik egyre lágyabbá és könnyedebbé, kevésbé fárasztóvá. Tehát ha azt érzed, hgy sok erőt kell belevinni egy aikido technika kivitelezésébe, akkor gondolkozhatsz azon, hogy mit nem csinálsz jól, mert ha alkalmazni tudod az alapelveket és egy kicsit a biomechanikát, akkor szinte megvilágosodásként hathat az, hogy mennyire könnyedén lehet egy-egy aikido technikát megcsinálni. Egy kicsit félrekanyarodott a válasz, de remélem érthető az erő és atechnika kapcsolatának fejtegetése.
A filmes és a valós aikidóra áttérve. Azért van különbség, mert a filmek inkább a brutalitást szemléltetik. Az aikido alapelve pedig inkább az, hogy próbáljunk meg harmóniára törekedni, az aikido mozgásrendszernek a segítségével, és az pedig hab a tortán, hogy egy igen hatékony és könnyed önvédelmi rendszer is párosul ehhez a mozgásrendszerhez. Ez alapján inkább egy kicsit fordított helyzet jelenik meg a filmekben. Ugyan nagyon hatékony, de az aikido igazi célja nem ez. Az aikido általam tanított és ismert célja, hogy a támadás energiáját kihasználva, a támadót olyan kiszolgáltatott helyzetbe kell hozni, ahol, ha van esze, akkor beláthatja a támadása szükségtelenségét, és még eldöntheti, hogy elmegy. A döntés itt a támadó kezében van. A védő csak az alapelvek betartásával képes védeni magát, ha a támadó úgy dönt, hogy folytatja, akkor az igen káros következményekkel járhat az ő szemszögéből nézve.
Remélem érthetőek az okfejtések, de ha további kérdésed lenne, akkor szívesen válaszolok azokra is.
ui: szerintem mindenképpen próbáld ki, hogy testközelből is megtapasztalhasd. Ha megtapasztalod, akkor könnyebben fogsz tudni dönteni. Ha javasolhatom akkor ne csak nézd, hanem gyakorold is, és ne ijedj meg, ha nem sikerül elsőre semmi. Az elején nagyon bonyolult tud lenni, mert nagyon sok dologra kall figyelni. Olyan mint az autóvezetés. Amikor tanulni kezdesz, akkor még mindenre tudaosan kell figyelni (váltás, pedálok kezelése, stb.) Pár év után pedig már minden szinte ösztönösen történik, és még a tájat is tudod figyelni autóvezetés közben (na jó csak egy kicsit:-)).

KönnyezőHarcos · http://zenderzona.extra.hu 2007.12.15. 08:27:38
Szia Sziszcsi!
Köszönöm szépen a válaszodat. Érthető volt számomra és világos. Megerősítettél abban, hogy tényleg érdemes kipróbálni. Pontosan ez tetszett meg nekem az Aikido-ban, hogy az ellenfél lendületét használja fel. Tehát nem egy brutális önvédelmi sport, mint a karate például. Ott, mikor először mentem edzésre már azt kezdték tanítani, hogyan lehet valakit egy ütéssel megölni (szerintem csak vagánykodni akart az ,,edző,,). Mivel a környékemen nem volt más dodzso így ott maradtam. Megkérdezhetem tőled, hogy Te merre oktatsz?
Mégegyszer köszönöm a választ!

Sziszcsi 2007.12.15. 13:16:01
Szia KönnyezőHarcos!
Örülök, hogy a kipróbálás mellett döntöttél, vagyis már csak egy lépés van hátra, hogy testközelből is megismerkedhess ezzel a nagyszerű harcművészettel.
Az én oktatási tevékenységemről az Aikidós linkek oldalablakban a Veszprémi Aikido Klub alatt találhatsz bővebb infókat ( www.aikido.veszprem.hu ).